Könyvajánló: Küzdelem az európai színtéren

Az elmúlt évek európai közéletének rendszeresen visszatérő témája a jogállamisághoz köthető különböző vizsgálatok megkezdése, vagy azok új szakaszba érkezése. Az sem újdonság, hogy ezeket a vizsgálatokat jellemzően az EU nyugati országai kezdeményezik a 2004-ben vagy azután csatlakozott országokkal szemben. Bár az EU és elődje, az EGK eleinte gazdasági alapon szerveződtek, ezért a viták természete is gazdaságpolitikai volt, mára egyre inkább jogi köntöst öltenek.

Gát Ákos Bence a francia Nemzeti Közigazgatási Egyetemen (ENA-n) és a Paris 1 Panthéon-Sorbonne Egyetemen végzett tanulmányai záródolgozataként írta meg, miként lett a jogállamiság politikai kérdés az Európai Unióban, s közben Magyarország példáján keresztül azt is bemutatta, miként alakulnak ezek a viták a gyakorlatban. Ennek a dolgozatnak a kibővített változata jelent meg nemrég könyv formában magyarul is, Küzdelem az európai színtéren – a Magyarországgal szembeni „jogállamiság”-kritika feltáratlan összefüggései címmel (kiadja: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány).

A mű nagy erénye, hogy a téma aktualitása ellenére tudományos igénnyel vizsgálja a problémát. Sok tanulmány esik abba a hibába, hogy elsősorban csak az álláspontját támogató forrásokat használja, s nem törődik azzal, hogy a gyengítő érvekről érdemben nyilatkozzon vagy azokkal vitatkozzon. A szerző szerencsére itt nem így jár el, s szinte a középkori skolasztikusok logikai szigorával vet számot az ellenérvekkel, saját álláspontját ezek fényében artikulálja. Ízelítőként lássunk néhány gondolatot a könyvből!

Politizálódó jog, jogiasodó politika

Gát Ákos Bence könyve már rögtön az elején markáns felütéssel kezdődik. Macron elnököt idézi, aki szerint a modern Európai Unió két pilléren, a jogállamon és a közös piacon alapul. Előbbivel kapcsolatban – az elnök szerint – nem lehet vita, míg utóbbi esetén (az eltérő érdekek miatt) a vita szinte törvényszerű.

Azonban maga a szóban forgó könyv is bizonyítéka annak, hogy a francia elnök a jogállamiság-vita kapcsán tévedett. Hiszen a kötet részletesen mutatja be, milyen átfogó természetű viták folynak ma is az Európai Unióban a jogállamisággal összefüggésben. Ezen a ponton a szerző fogalmat is alkot, ez pedig a „jogállamiság-politika” fogalma. A felvetés logikus, hiszen mint ahogyan létezik gazdaságpolitika és gazdaságpolitikai vita, agrárpolitika és agrárpolitikai vita, ugyanúgy létezik jogállamiság-politika és jogállamiság-politikai vita is. A kötet éppen arra mutat rá, hogy a gyakori vélekedéssel ellentétben a jogi természetű viták sem mentesek a politikai kérdésektől, s a politikai nézeteltéréseket is lehet jogi köntösbe bújtatni.

Melyik jogállam és ki őrizze?

Gát Ákos Bence számot vet azzal a dilemmával, hogy a jogállamnak nincs általánosan elfogadott definíciója. Létezik angolszász, francia és német hagyományból eredő jogállamiság-fogalom. Már csak az egyes EU-s szerződések és intézmények, tagállamok közötti fordítások is torzítanak a fogalom jelentésén.

Ráadásul a folyamatosan megújuló, az Európai Unió jogi alapját képző uniós alapszerződések sem konzekvensek a fogalommal kapcsolatban. A jogállamiság tagállamokon való európai számonkérése sokkal újabb keletű dolog, mint amilyennek azt ma sokan be akarják állítani.

A kötet másik nagy erénye, hogy rámutat: a jogállamra és tágabb értelemben az alapjogokra leselkedő nagyobb veszélyként a korábbi alapszerződések még nem a nemzetállamokat, hanem éppen az EU-s intézményeket azonosították.

Logikus is a felvetés, hogy a korábbi alapszerződéseknek még a kevésbé demokratikus, tehát kevésbé kontrollált EU-s intézményekkel és ügynökségekkel szembeni jogállamiság-garanciákat kellett biztosítaniuk. A kötet arra is rámutat, hogy elsősorban a nemzetállamok feladata volt ezen garanciákat érvényesíteni. Majd ez a szerepfelfogás folyamatosan tolódott el az EU-s intézmények felé úgy, hogy most már ezek az intézmények akarják ellenőrizni a tagállamokat.

Kapóra jött Magyarország?

Az 1999-ben hatályba lépő Amszterdami Szerződés volt az első olyan uniós alapszerződés, amely elvben olyan eljárást vezetett be, mely által az EU-s szervek kezdeményezhették a tagállamok jogállamisági vizsgálatát. Az alapszerződés ezen rendelkezése azonban csak a 2009-től hatályos Lisszaboni Szerződés után telt meg politikai tartalommal. Gát Ákos Bence pontosan mutat rá, hogy a Magyarországgal kapcsolatos jogállamiság-viták és mechanizmusok a korábbi szerződések keretei között elképzelhetetlenek lettek volna. Ilyen értelemben rögtön a 2010-es magyar választásokat követő folyamatos párbeszéd és vita egyben a Lisszaboni Szerződés „új funkciójának” éles tesztjére, kipróbálására adott lehetőséget.

Legyen-e egységes jogállamiság-politika?

Könyvében a szerző megállapítja, hogy a jogállamiság-politika ma is vita tárgyát képezi, s nincs közmegegyezés arról, hogy EU-s politikaként legyen-e egységes jogállamiság-politika. Fontos megállapítás Gát Ákos Bence részéről, hogy az erre a kérdésre adott válasz elsősorban politikai, s nem jogi válasz. Eltérő Európa-koncepciók versenyeznek egymással: az EU-t föderalistább irányba vivő államok, élükön a tehetősebb régi tagállamokkal – nem meglepő módon – közös jogállamiság-politika kidolgozásában érdekeltek. Azok az államok – ezek között az újonnan csatlakozók vannak többségben –, amelyek meghagynák az EU-t nemzetállamok közötti együttműködésként, inkább a közös politika elvetése mellett érvelnek. A szerző részletesen bemutatja azt a kevéssé ismert tényt is, hogy az uniós intézmények sem egységesek az uniós jogállamiság-politika kapcsán, mindegyik úgy akarja azt alakítani, hogy abból a lehető legtöbb hasznot húzhassa. A könyv számos, a nagyközönség számára eddig ismeretlen, érdekes politikai összefüggésre és érdekrendszerre is rámutat. Ezek megismerése nemcsak a politikai elemzőknek, hanem minden közélet iránt érdeklődő magyar embernek segíthet teljesebb képet kapni az Európai Unióban hazánkkal kapcsolatban folytatott vitákról.

Több ilyen könyvre van szükség!

Azt hiszem, a fentiek is rávilágítanak arra, miért hiánypótló Gát Ákos Bence friss kötete. A mű keletkezési körülményei egyfajta garanciát jelentenek, hogy a napi politikai viták tágabb értelmét tudományos igénnyel vizsgálta a szerző. Amellett, hogy ez nem könnyű feladat, segít megérteni a napi viták hétköznapokon túlmutató jelentőségét. Ráadásul módszerei és nyelvezete miatt a kötet arra is alkalmas, hogy ne csak a hazai, de a nemzetközi közönség is jobban értse a hazánk által folytatott viták természetét.